Szlovén MSc. hallgatók látogatása a tanszéken

Elsődleges fülek

Május 25-én több mint 20 szlovén MSc. hallgató és két oktató látogatta meg a tanszékünket a Ljubjanai Egyetemről. A szakmai program két előadásból és gyakorlati bemutatókől állt. Az első előadást a Geodézia Zrt. munkatársa tartotta, ebben összefoglalta a vállalkozzás tevékenységét. A második előadást Rózsa Szabolcs tanszékvezető tartotta. A tanszék tevékenységéről és a magyar felsőoktatási rendszert mutatta be. Emellett rövid betekintést adott a magyarországi földmérők tevékenységéről és munkakörülményeikről.

 

A látogatás második részében három gyakorlati bemutatót tartottunk forgószinpad szerűen. A digitális homokozót, a tanszéken fejlesztett, nyílt forráskódú monitoring rendszert és egy híd maketten próbaterhelés hatására létrejövő alakváltozások meghatározását mutattuk be.

 

A látogatás végén kötetlen beszélgetést folytattak a részvevők.

 

Geodézia Zrt. előadása

 

A tanszék bemutatása

 

Gyakorlati bemutatók

 

Hír a Ljubjanai Egyetem honlapján