Tudományos Diákköri Konferencia

Primary tabs

TDK 2022

 

Sikeresen lezajlott az Építőmérnöki Kar idei TDK Konferenciája

 

Öt szekció, negyvenkettő dolgozat (ebből hat angol nyelvű), negyvennégy szerző, nyolcvankettő konzulens – ez számokban az Építőmérnöki Kar idei TDK Konferenciája. A statisztikai adatokon túl egyértelműen kijelenthetjük, hogy a szekciókban elhangzott előadások nagyon magas színvonalat képviseltek, a bizottságoknak mindenhol nehéz dolga volt a helyezések megítélése során.

 

A 2022 évi kari TDK konferencián díjazott hallgatók csoportképe

 

A dolgozatok száma az előző évekhez képest lényegében nem változott. Idén is erős volt a mezőny és a hallgatók az alapkutatástól a termékfejlesztésen át igen változatos témákkal foglalkoztak. A konferencia évről évre „fiatalodik”, örvendetes módon ugyanis egyre több doktorandusz és fiatal oktató kapcsolódik be a TDK életébe és hallgatóik sikeresen szerepelnek. Egyre több a TDK-zó külföldi diák is, akik szintén szép eredményeket értek el.

Az idei tanév TDK konferenciája több szempontból is különleges volt, hiszen nemcsak a középiskolásoknak lett új önálló szekciója, hanem a fenntarthatóság témakörének hangsúlyozására, karoktól független, zöld szekció is létrejött. Az Építőmérnöki Kar színvonalas dolgozatokkal képviselteti magát ezekben a szekciókban is.

 

A Konferencia első helyezettjei és különdíjasai szekciónként:

 

Épületenergetika és Építőanyagok szekció

  • I. helyezett: Petresevics Fanni: „Történeti épületek födémszerkezeteinek higrotermikus elemzése”
  • I. helyezett: Dragush Anzhelika: „Study of the microstructural and mechanical properties of FRP reinforcement”
  • A további eredmények ITT (https://tdk.bme.hu/EMK/ep4) találhatók.

Földtudományok és Közlekedésépítőmérnöki szekció

  • I. helyezett és dékáni különdíjas: Pósán Patrik: „Térinformatikai rendszerbe integrált közúti vasúti pálya - infrastruktúra nyilvántartás fejlesztése Excel környezetben”
  • A további eredmények ITT (https://tdk.bme.hu/EMK/geo4) találhatók.

Vízi környezeti szekció

  • I. helyezett: Urbán Balázs Gyula, Mészáros Nándor: „Az úttestek felszínéről származó mikrogumi-szemcsék vizsgálata és csökkentési lehetőségei a csapadékvíz-elvezető rendszerekben”
  • I. helyezett: Kákóczki Fanni: „Online vízminőségi idősorok validálása laboratóriumi mérésekkel”
  • A további eredmények ITT (https://tdk.bme.hu/EMK/korny6) találhatók.

Tartószerkezetek szekció

  • I. helyezett és rektori különdíjas: Horváth András: „Hibrid zártszelvények vizsgálata hegesztésszimulációval és laboratóriumi mérésekkel”
  • I. helyezett: Olosz Adél: „Osztószigeti ferdekábeles gyalogoshíd feszítési sorrendjének vizsgálata”
  • A további eredmények ITT (https://tdk.bme.hu/EMK/tarto13) találhatók.

Vízépítőmérnöki szekció

  • I. helyezett: Szabó Kornél: „Hullámfelfutás számítása numerikus modellezéssel”
  • I. helyezett: Sajti János: „A látens hőáram átviteli együtthatójának szezonalitás vizsgálata örvény-kovariancia mérések alapján”
  • A további eredmények ITT (https://tdk.bme.hu/EMK/viz10) találhatók.

 

Gratulálunk és további sok tudományos sikert kívánunk minden résztvevőnek!

 

Ha még nem tudod, mi is az a TDK:

  • A TDK egészen pontosan a Tudományos Diák Kör rövidítése.
  • Az elnevezés onnan alakult, hogy annak idején egy-egy oktató maga köré gyűjtötte a hallgatókat, és együtt kutattak, kísérleteztek.
  • Ez ma már nem így működik, ezért van a TDK Konferencia, amire minden év novemberében felkészülnek azok a hallgatók, akik szerint érdemes erre időt és energiát áldozni.
  • A témát illetően az egyetlen megkötés az, hogy mutasson túl a kötelező egyetemi tananyagon, a formai része pedig egy dolgozatot és egy előadást takar, amelyet a hallgató a témában jártas konzulens oktató segítségével készít el.
  • A Kari TDK Konferencián sikeres dolgozatok és előadások továbbjuthatnak az OTDK-ra, ami a TDK-s kutatások országos versenye.
  • További információk a Kar TDK oldalán (http://epito.bme.hu/tdk)

 

 

Vízépítőmérnöki szekció:

 

 

 

Földtudományok és Közlekedésépítőmérnöki szekció:

 

 

Tartószerkezetek szekció:

 

 

 

 

Épületenergetika és Építőanyagok szekció:

 

 

 

Környezetmérnöki szekció: