2026. június 09.
Elhunyt Dr. Winter János
Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy 2026. május 27-én, életének 86. évében elhunyt Dr. Winter János, a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának nyugalmazott egyetemi docense, a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék meghatározó oktatója és kutatója.
Dr. Winter János 1940-ben született Csatáján. Építési gazdasági mérnöki oklevelét 1970-ben szerezte meg, ezt követően műszaki doktori, majd 1997-ben PhD fokozatot szerzett. Pályafutásának döntő részét a Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékén töltötte, ahol tanársegédként, adjunktusként, majd egyetemi docensként szolgálta a magyar vízmérnök-képzést. Nyugdíjazását követően is aktívan részt vett az oktatásban, 2010-ig óraadó tanárként adta át tudását a hallgatóknak.
Több évtizedes oktatói munkássága során hidrológiát, vízépítést, vízgazdálkodást, vízrendezést és öntözést oktatott. Hallgatók és kollégák generációi őrzik emlékét mint következetes, nagy tudású és segítőkész oktatót, aki a gyakorlati mérnöki szemléletet mindig kiemelten fontosnak tartotta.
Tudományos munkássága rendkívül szerteágazó volt. Mintegy hetven kutatási jelentés és számos szakcikk szerzője vagy társszerzője, kutatásai elsősorban a matematikai statisztika hidrológiai alkalmazására, a csapadékviszonyok elemzésére, valamint a hidrometriára irányultak. Előadóként és szakértőként nemzetközi szinten is elismerték munkáját.
A magyar vízmérnök társadalom számára neve összeforrt a „KoKoWin”-ként ismert, generációk által használt Hidrológiai számítások című szakkönyvvel, amelynek társszerzőjeként maradandó értéket alkotott. A Koris–Kontur–Winter szerzőhármas nevéből kialakult rövidítés a vízmérnökök körében fogalommá vált, és máig alapvető szakmai hivatkozási pontot jelent.
Munkásságát számos szakmai elismeréssel jutalmazták. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara műszaki doktori aranydiplomával és gyémántdiplomával ismerte el több évtizedes kiemelkedő mérnöki és oktatói tevékenységét.
Dr. Winter János személyében a Kar és a magyar vízügyi szakma egy elkötelezett oktatót, kiváló mérnököt és megbecsült kollégát veszített el.
Emlékét tisztelettel megőrizzük.
